Születésnapi ajándék

 

Kamilla boldogan szaladt a házuk felé. Delet ütött a domb tetején álldogáló kápolna harangja. A kislány kedvét semmi sem szeghette, hiszen ma volt a születésnapja. A bejárat ajtóhoz érve meghallotta szülei hangos veszekedését. 

- Nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak! Folyamatosan úgy kezelsz, mintha a harmadik gyereked lennék! 

- Senki nem kezel így! Ez a te hülye kis üldözési mániád! Most pedig már igazán befejezhetnéd ezt a hisztit, mert már kurv... - a bejárati ajtó csukódására mindketten félbehagyták a veszekedést. Mikor meglátták nagyobbik lányukat, mosolyt erőltettek arcukra. 

- Szia cica! Jót játszottál? - édesanyja megpróbált kedvesen társalogni lányával, miközben gyilkos pillantásokkal ajándékozta férjét. 

- Ühüm, csak szólt a harang, ezért bejöttem. 

- Hát akkor mars kezet mosni, addig megterítek! - hessegette Kamillát az apja. Dalolászva törölgette kis kezecskéit, azután csatlakozott szüleihez a konyhába. Evés közben szikrázott a levegő, ám a kislány ebből semmit sem észlelt. Boldogan fújta el mind a hét gyertyát a csokitortáján. Most, hogy a húgocskája a nagymamánál van, az egész torta az övé. 

Anyjától egy új babát, míg apjától egy mesekönyvet kapott. Csokis arccal, de nevetve ölelte magához újonnan kapott ajándékait. Ha ott megkérdezték volna tőle, gondolkodás nélkül rávágta volna, hogy ez élete legboldogabb születésnapja. 

Délután éppen a babáját öltöztette, mikor újabb kiabálás csapta meg a fülét, bár eleinte nem foglalkozott vele. A pakolászás hangjára viszont elindult ki a nappaliba. Mire kiért, a következő látvány tárult a szeme elé: apja dühtől piros arccal bámult egykori szerelmére, míg az azzal foglalatoskodott, hogy a hatalmas bőröndöt át erőszakolja a bejárati ajtó küszöbén. 

- Anya mit csinálsz? - kérdezte félénken a lány. 

- El kell mennem cica.. - miután kiszabadította bőröndjét elindult az autó felé. 

- De miért? - kislánynak sehogy sem fért a fejébe mi lehet a gond. 

- Nem miattad kincsem. Te nem tehetsz róla... Anya úgy döntött, így lesz a legjobb. Nagyon szeretlek kicsim, tudod? - majd egy óriási puszit nyomott leánya fejére. 

- Én is..-felnézett az anyjára, majd a mosolyát felváltotta kérdő tekintete.- De visszajössz? Ugye visszajössz? 

- Persze. - mosolygott szomorkásan édesanyja, azzal hátat fordított neki, beszállt a kocsiba és elhajtott.

Kamilla egész délután a lépcsőn ücsörgött. Már kezdett lehűlni, mikor nyílt az ajtó. Apja a vállára tette a kezét:

- Gyere be Kami, megfázol. 

- De anya még nem jött haza... Még megvárom, utána megyek. - a lány határozottságát látva egyre nagyobb gombóc nőtt édesapja torkában. Teljesen kiszáradt a szája. 

- Kamilla, anya nem fog hazajönni... - lassan, akadozva nyögte ki ezeket a szavakat. Nagyon nehéz megértetni egy gyerekkel azt, hogy az anyja elment, és nem fog visszajönni. 

- Anya akkor most hazudott? - a lány szentül hitte, hogy a felnőttek sosem hazudnak, hiszen őt is mindig megszidták érte. 

- Igen, ő most tényleg füllentett, de nem gonoszságból, csak nem akart szomorúnak látni. Tudod, az utóbbi időben már nem voltunk meg olyan jól, ezért úgy döntöttünk, hogy jobb így mindenkinek. - mire befejezte mondandóját kétszeresére nőtt a gombóc a torkában. Kamilla teljesen összezavarodott. Nem értette. Kinek jobb? Nem értette mi volt a gond, miért nem voltak meg olyan jól a szülei? Hiszen mindig mosolyogtak. 

Gondolatai ellenére megfogta édesapja kezét és besétált vele a házba. 

Anyja pedig soha többé nem jött haza. Nem ölelte át nevetve. Nem adott puszit a homlokára. Pedig megtehette volna.