Maci

 Mire a levél végére ért, a könnyeivel küszködött.

 - Ne sírj, baba. Minden rendben lesz. - vigasztalóan átölelte.

 - Mondj egy indokot, hogy miért ne sírjak? Hiszen elmész..... - talán örökre- de a mondat végét két ok miatt nem tette hozzá: nem merte kimondani, mert félt, hogy valósággá válik, valamint elkapta egy erős zokogóhullám. Erre kedvese még szorosabban tartotta karjaiban, előre-hátra ringatózott vele, úgy próbálta megnyugtatni. 

- Shhhh... Nyugi. Nem csak én megyek el. Sokan hagyják ott a családjukat. Ez van, ilyen a háború. - rántotta meg a vállát tettetett nyugalommal. 

Az ölelésben felpillantott rá. 

Hirtelen eszébe jutott a sok közös, boldog emlék. Hiszen ki ne szeretné még apróbb darabokra törni a szívét? Annyira, de annyira jobb volt minden. Együtt szöktek ki az éjszaka közepén. Együtt szidták le őket érte. Együtt énekeltek a büntetőszobában, a nevelők bosszantása miatt. Együtt nevettek mindenen. Együtt vészeltek át minden akadályt, mert senki nem állhatja útját egy örök-optimista, összetartó párnak. Egészen eddig így is volt. De most...most minden megváltozik. Már nem lesz olyan, hogy "együtt". Egyedül maradt. Csak ő, és a síri csend.

Úgy látszott a fiú is gondolataiba révedt, egy kósza könnycsepp szántotta végig szabályos arcát. Mikor ráeszmélt, hogy párja őt figyeli, ismét egy vigasztaló mosolyt erőltetett az arcára, ám könnybe lábadt szemei tömény szomorúságot sugároztak, így nemhogy megnyugodott volna, egyre jobban kétségbeesett. 

Pár nappal később a küszöbön állt. 

Üres tekintettel nézte, hogy szedi össze minden létfontosságú dolgát. Egyre szorosabban ölelte a Tőle kapott macit, mintha ez lenne az egyetlen, ami még Belőle megmaradt. Talán így is volt.

 - Minden megvan? - kérdezte gyönge, elhaló hangon.

- Azt hiszem igen.

Táskáját a vállára kapta, megigazította az egyenruhája gallérját, hátha múlik a fojtogató érzés. Nem múlt.

Egymást bámulták hosszú perceken keresztül, pedig tudták, hogy nincs mit tenni. Ha valaki behívást kap, akkor már nincs visszaút. Végül megtörte a csendet.

- Akkooor én most megyek.... - hosszan nyújtotta el a szavakat, mintha ezzel időt tudna nyerni. 

- Visszajössz? - nem tudja mióta folynak némán a könnyei.

- Mindenképp! - jelentette ki határozottan, majd homlokon csókolta szerelmét, és elindult.

Hazudott.