Túróstáska

Sosem volt a szavak embere. Mindig tettekkel próbálta kifejezni kusza érzelmeit.

Mindennap ugyanazt a tevékenységet végezte. Ugyanabban a kórteremben, ugyanabban a székben üldögélt. Mindig ugyanazon ágy mellett. Egyedül a kezében tartott újság változott, amit azért olvasott, hogy legalább közvetett úton hozzájusson a hírekhez. Szabadidejében mindig itt ücsörgött. Néha még munkaidő alatt is de erről senkinek nem kell tudnia. Persze amikor még dolgozott, ugyanis a múlt héten elbocsátották.

Ma sem tett másként mint eddig. Bement az újságoshoz, és kifizette a régi, megszokott srácnál az újság árát. Összehajtogatta a napilapot, majd begyömöszölte a válltáskájába.

Szépen, komótosan elindult a jól megszokott úton a kórház felé. Beugrott a büfébe, hogy megvegye a túróstáskát egy nem túl barátságos fickónál. Az épület belülről is pont olyan rideg, mint odakintről, de ezt már megszokta. Felsétált a harmadik emeletre. A lépcsőt választotta. Mindig a lépcsőt választotta. Mindig a hosszabb úton ment, húzta az időt, hogy minél később kelljen belépnie abba a nyomorúságos kórterembe.

A szobában már csak két ágyat nyomtak. Fél évvel ezelőtt még öten voltak.

Odasétált a megszokott ágyhoz, és végigsimított a felesége fájdalmasan vékony karján.

- Ma is eljöttél. Ezen a héten mindennap itt voltál estig. Nem dolgozol…..- Teri néni az ablakon nézett kifelé, de szavait a férfi felé intézte.

- Igen, itt vagyok ma is. Teri néni, hoztam túróstáskát.- terelte el a témát, és egy kicsikart mosoly társaságában nyújtotta át a szatyrot a hölgynek.

- El is vártam fiam!- vigyorgott az asszony, majd jókedvűen majszolgatta a péksüteményt.

Valamikor három hónappal ezelőtt alakult ki ez a szokás. Mikor a kórházban jár, mindig visz túróstáskát neki, mivel haragban van a büféssel. Mondjuk vele nem nehéz összerúgni a port.

Teri néni is hasonló problémákkal küzd, mint mindenki más, aki ebben a kórteremben lett elhelyezve. Amolyan elfekvő kaliberű helyiség. Akit ide betolnak, az már menthetetlen.

Mindig csodálta Teri néni pozitivitását és határozottságát. A néni már rég túl van hetvenen, de még mindig tele van élettel. Ez nem mondható el a feleségéről. Alig töltötte a negyvenet, bár már kinéz ötvennek. Amióta bekerült, az állapota folyamatosan romlik, vészesen fogy, és egyre többet alszik. Vannak napok, amikor nem is vált egy szót sem kedvesével, mert végigalussza a napot.

- Enyje fiam, ez egyszer az idegeidre fog menni. Ne tedd tönkre magad teljesen. Nem volt elég a munkád elveszítése?- zsörtölődött, miközben harapott még egyet a túrósból. Erre már nem válaszolt. Húzott magának egy széket az ágy mellé, és fellapozta az újságot.

Csupán másfél órája üldögélt, mikor szerelme elkezdett ébredezni. Fülsértően hangos volt az előbbi csendhez képest. Eddig csak a gépek pittyegését lehetett hallani, mivel Teri néni mélyen elmélkedett a ma is meghiúsított szökésén. Ez nála mindennapos volt. Naponta csomagolt össze azzal a kijelentéssel " Hogy ő most azon nyomban hazamegy!" Legkésőbb a kórház kapujában elkapták, majd visszacipelték a szobájába. Ma kivételesen sokáig elvolt, így meg merte volna kockáztatni, hogy most az egyszer sikerülhetett neki.

Felpattant a székből, és kedveséhez sietett. Elhatározta, amint alkalma lesz vele beszélni, megmondja, hogy nagyon szereti, hiszen lehet, már nem lesz több alkalma.

-Szia kicsim. Jót aludtál?

- Ühüm...Mióta vagy itt?- óvatosan kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, ügyelve az infúzióra, meg a többi vezetékre.

- Nem olyan rég...- Teri néni köhintett egyet.

- És minden rendben? Mármint otthon meg a munkában...

 Mosolyt erőltetett az arcára:

-Persze.- Teri nénit hangos köhögésroham fogta el.

-Akkor minden rendben van..- Nem. Semmi sincs rendben. Kiabált volna. Ráordított volna a feleségére, hogy amióta Ő nincs otthon, minden kész káosz. A munkahelyéről elbocsátották megbízhatatlanság, valamint a sok kihagyás okából. Hitelt hitelre halmoz, rengeteg az elmaradás, és lehet, hamarosan már nem lesz hol laknia, mert régóta nem fizetett lakbért.

- Ja, minden...Kicsim..-felesége érdeklődve figyelt fel, de hirtelen elkapta egy erős köhögésroham. Hasonló mint Teri nénit, azzal a különbséggel, hogy Ő nem önszántából idézte elő. A köhögés egyre rondább lett. Felköhögött egy adag alvadt vért.

Hirtelen nem tudta, mit csináljon. Kétségbeesetten hívta a nővéreket, hátha tudnak segíteni. Teri néni szánakozva nézett. Tudta mi fog történni. Kedvesét egyre inkább elhagyta az ereje. Ám úgy döntött, mindenképpen elmondja amit akart, hiszen valószínűleg nincs már sok ideje rá.

- Kicsim, ugye tudod, hogy én..- nem volt biztos benne, hogy szerelme tényleg hallja őt, de legalább a ráemelt tekintet pozitív jelnek számított.- hogy én...én..na-nagyon....- de a mondat végét már nem tudta kimondani. A gép amire a feleségét kötötték, egyhangúan sípolt. Túl sokáig húzta az időt.

Nem tudta hogyan, de a következő pillanatban már a kórház udvarán lévő padon ült. A térdén könyökölve, a tenyerébe zokogott. Ha most Ő itt lenne, biztosan nem engedné. De nincs itt. És nem tudta elmondani neki, mennyire szereti. Már soha nem is fogja tudni elmondani. A járókelők szánalommal haladtak el előtte, de ez most egy cseppet sem érdekelte.

Nem tudta meddig ült ott. Valamikor beesteledett , mert felkapcsoltak az utcai lámpák. Feltápászkodott, megpróbálta összekaparni magát. El akart menekülni innen, és felébredni ebből a rémálomból, ami már lassan egy éve kezdődött. Egy éve. Azelőtt minden rendben volt. Boldog házaspár, akiknek ugyan nem lehetett gyerekük, de így is boldogan éltek. Csak egy ártatlan rutinvizsgálatnak indult. Egy ártatlan vizsgálat, ami elindította ezt a borzalmat.

Kitámolygott a kapun. A válla felett hátranézett az épületre. A harmadik emelet egyik ablakán egy ismerős hölgy bámult ki. Több nem vesz túróstáskát Teri néninek. Nem, hiszen neki itt már nincs dolga.

Most valami erősre volt szüksége. Valami ami elnyomja ezt az űrt. Útja egy bevásárlóközpontba vezetett, és elköltötte az összes megspórolt pénzét olcsó alkoholra. Kiüresedett tárcával és lélekkel lépett ki az üzletből. Otthon sorban öntögette magának az italokat. Az alkohol bódítóan áradt szét a testében.

"Csak az ökör iszik magában" Erre keserűen elmosolyodott.

Elvégre valakinek vállalnia kell az ökör szerepét is.